Gyakran ismételt kérdések
Hogyan zajlik az egyéni kineziológiai oldás első alkalma?
Az első 30 perc kineziológiai oldásom próbaalkalom, amely ingyenes. Ebben az időszakban megismerhetjük egymást, tisztázhatjuk a céljaidat, és megnézhetjük, milyen „kémia” alakul ki közöttünk. Ha a beszélgetés után úgy érezzük, hogy nem valósul meg a szükséges szimpátia, akkor a kezelést nem folytatjuk, és a találkozó nem kerül felszámításra. Ha viszont a félóra leteltével úgy döntünk, hogy tovább dolgozunk együtt, akkor a további idő felszámításra kerül, és egyeztetünk a szolgáltatás egészére vonatkozó díjazásról.
Ha mégis le kell mondanom mennyivel előtte mondhatom le az alkalmat?
Ha a lefoglalt időpontot ugyanazon napon mondod le, vagy nem jössz el a foglalkozásra, annak a díjának a felét rendelkezésre állásként ki kell fizetned.
Ha pedig legalább 24 órával előre jelzed a lemondást, a foglalkozás ingyenesen lemondható, vagy egyeztetés alapján át lehet ütemezni más számodra megfelelő időpontra.
Jelentkezhet a gyermekem az iskolai/óvodai helyszínekre, ha nem oda jár?
Az intézményi helyszíneken tartott foglalkozások csak az adott intézménybe járó gyerekek számára elérhetők.
Ha a gyermeked nem oda jár, szeretettel várlak benneteket a 1026 Budapest Szilágyi Erzsébet fasor 101. alatti nyitott csoportokban.
Mennyi ideig érdemes járni a foglalkozásokra?
A legjobb eredmény akkor érhető el, ha a gyermek rendszeresen, egy tanéven keresztül vesz részt a foglalkozásokon. A gyerekeket nap mint nap éri stressz, ezért a változás egy folyamat, nem egyik napról a másikra történik. Sok gyermek több éven keresztül jár, így tud igazán megszilárdulni a fejlődés és a változás.
Hogyan történik a fizetés?
Fizetni lehet készpénzben vagy utalással. Egy tanévben általában kb. 32 alkalom van, amit a szülők jellemzően 4 részletben (8 alkalom / részlet) fizetnek. Ha valakinek ez nehézséget okoz, lehetőség van havi fizetésre is.
Milyen hosszú egy foglalkozás?
Az óvodás korosztálynak a foglalkozások 35 percesek, az alsó tagozatos gyermekeknek 45 percesek.
Van lehetőség kipróbálni a foglalkozást?
Az első alkalom egy ismerkedő alkalom, ahol a gyermek biztonságos keretek között találkozik a foglalkozás menetével és a közeggel. Ha a gyermek szívesen folytatja, akkor a további alkalmakhoz szükséges a jelentkezés és a befizetés.
Ha úgy érzitek, hogy mégsem ez a megfelelő forma számára, az első alkalomnak nincs díja. Így nyugodtan, elköteleződés nélkül is meg tudjátok nézni, hogy jó-e a gyermeknek.
Mi a különbség a csoportos és az egyéni foglalkozás között?
A csoportos foglalkozásokon a gyerekek egymástól is tanulnak, fejlődik az önbizalmuk és a szociális készségük.
Az egyéni alkalmak személyre szabottak, mélyebb támogatást adnak, és a gyermek tempójához igazodnak.
Honnan tudom, melyik lenne a legjobb a gyermekemnek?
Ha bizonytalan vagy, nem kell egyedül eldöntened.
Írj nyugodtan, és röviden átbeszéljük a helyzetet, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb megoldást.